Öt évet húztam le egy irodában, egy munkakörben. Mivel összebalhéztam a főnökkel, ezért egy új csajt rakott abba a munkakörbe, engem meg egy olyan munkakörbe helyezett, ahol nem nagyon vagyok szem előtt, nem sok az interakció a többi kollégával. Annak idején az új csaj nem értette, én elmagyaráztam neki, hogy ez azért van, mert a főnök nem bírja a stílusomat, én meg az övét. Eléggé el volt kenődve a szája, mert a nyugisabb helyről ahova felvették nem akart lemondani. Mondtam neki, hogy nyugi, ha te jobban kezeled a főnököt, akkor nem lesz gáz. Na és a csaj ügyes is. Elkapta a tökénél fogva a főnököt (pár éve még én is elkaptam, de aztán ráuntam, hogy nekem kell irányítani a főnököt, nem neki engem, és tele lett a hócipőm vele). Dicsértem is, hogy látod, megy ez neked, tök jó, ez a személyiség kell ide, nem az enyém, mert te határozottabb vagy. Láttam rajta, hogy örül a tőlem kapott elismerésnek, ami tényleg nem üres smúzolás volt, úgy gondolom, hogy ő jobban megállja ott a helyét. Aztán múlt héten jön az egyik kolléga (egy pasi), hogy elkapta a csaj a folyosón, hogy miért nem jár be hozzá. Mondja a csávó, mert kurva sok dolga van. Erre a csaj, mert hogy mikor én voltam ott, akkor gyakrabban ment beszélgetni...
csávó köpni nyelni nem tudott. Egyrészt azért járt be hozzám, mert már öt éve ismer, egy csomót dolgoztunk együtt, ismerjük egymást mint a rossz pénzt, és ha volt egy kis ideje bejött hozzám. Az új csajhoz meg nem jár be, mert mondta, hogy hát egyrészt nem ismeri, másrészt a csajnak elég nyers a stílusa és neki nem jön be.
Csaj meg totál ki van akadva, hogy hozzá miért nem jár be. Én meg röhögök, hogy most ez komoly? A munkában jól megállja a helyét, talán még jobban mint én, de ez neki nem elég, versengeni kell és a kiépített kapcsolataimat is magának akarja, és lehet látni rajta, hogy majd megpusztul benne, hogy neki ez miért nem megy. Komolyan mondom szánalmas. Ő a munkában teljesít jobban mint én, nekem meg közvetlenebb személyiségem van. Nekem valahogy nem jut eszembe, hogy most kezemet lábamat törjem, hogy szakmailag túllicitáljam. Ha rohadtul megerőltetném magam, akkor talán menne is, de én nem vagyok ez a versengő típus. Arassa le csak szépen ő a babérokat, jól dolgozik, kapja meg érte a prémiumot, kapjon elismerést, megérdemli. De miért fáj az neki, hogy az egyik pasi a sok közül hozzám bejárt hetente kétszer negyed órát beszélgetni, hozzá meg nem jár be. Ez miért mérce? Meg minek a mércéje? Nem értem én ezt komolyan.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése